Törékeny, szőke asszony áll egy hatalmas ország elnöki palotájának az erkélyén. Előtte százezres rajongó, zokogó tömeg, s ő könnyekkel a szemében búcsúzik: "Ne sírj értem, Argentína". Ő Evita Peron, a nő, aki hihetetlen mélységekből jött és hihetetlen magasra jutott. A nő, akit istenként imádtak, mert nem akart más lenni, mint egyszerű ember: bár a pompa lett az osztályrésze, nem felejtette el, mit jelent a nyomor.