Szöveg nélküli. Az Utolsó ember a filmtörténet időtlen klasszikusa, amelyet 1958-ban a "brüsszeli 12"-be, minden idők legjobb filmjei közé is beválasztottak. Egy hotelportás története, akit öreg napjaira vécésnek fokoznak le, s akit a megaláztatás tönkretesz, hiszen pompás egyenruhájával élete értelmét is elvesztette. Murnau - és vele egyenrangú alkotótársai, Carl Mayer forgatókönyvíró, Karl Freund operatőr és nem utolsó sorban a főszerepet játszó, zseniális Emil Jannings - inzertek nélkül, a szöveg súlyától megszabadulva csak képekben, montázsokkal mesélik el a szívszorító történetet. A kamera szabadon mozog, követi a hős sorsát - az események főszereplőjévé válik. A hotel zsongó élete, az öreg portás részeg-jelenete, a pletykázó asszonyok montázsa, a szürke külváros és a csillogó hotel kontrasztja felejthetetlen képsorokban elevenedik meg.

Kátya, a Szmolnij Leánynevelő Intézetben, a többi előkelő kisasszony között nevelkedik. Társnői gúnyolják, mert kikémlelik titkát: párnája alatt a cár fényképét rejtegeti. A lány szorult helyzetében azt hazudja, a fényképet egy kellemes, együtt töltött este után maga a cár adta neki ajándékba. Az intézetbe látogató uralkodó nem leplezi le Kátyát, sőt... Az 1865-től kezdődő történet II. Sándor, minden oroszok cárja és Kátya tragikusan végződő, romantikus szerelmét mutatja be, a lehető leghűtlenebb módon, az orosz udvar színpompás kulisszái között.