Jean-Dominique Bauby a francia Elle magazin főszerkesztője volt. Negyvenhárom éves korában, 1995 decemberében agyvérzést kapott, és kómába esett. Húsz nap múlva tért magához, ám teljesen lebénult. Egyedül a bal szemét tudta mozgatni, melynek segítségével, speciális jelrendszert elsajátítva kommunikált a világgal. Helyzete ellenére Jean-Do megőrizte humorérzékét, szexualitását, az élet szeretetét. Mindez arra ösztönözte, hogy betűnként, majd mondatonként kifejezze érzéseit és gondolatait, a test csapdájába szorult lélekről, az érzelmeiről, az emberi fantázia szárnyalásáról.

Adèle Blanc-Sec a fiatal, rettenthetetlen riporter mindenre kész céljai elérése érdekében, beleértve az Egyiptomig való hajózást és azt, hogy mindenféle múmiával mérje össze erejét. Miután a múzeumban titokzatos módon kikelt egy pterodaktilusz tojás, és a madár rémületet kelt a főváros egén, Párizsban kitör a pánik. Azonban ez sem elég ahhoz, hogy Adèle elbizonytalanodjon...

Zef (Eric Elmosnino) feleségének temetése arra a napra esik, amikor testvérének, Roninak (Kad Merad) lánya örök hűséget esküszik szerelmének. A két testvér szinte mindenben különbözik a másiktól: felfogásuk a munkáról, ízlésük a nőkről szöges ellentétben állnak egymással; míg egyikük vallásos, másikuk nem veti meg az élet bűnös örömeit, s a szerencsétlen időzítés csak tovább mélyíti a kettejük között lappangó feszültséget. Két dolog azonban közös az életükben: öregedő apjuk, valamint lányaik elválaszthatatlan barátsága.

1922. A halálos ágyán fekve Marcel Proust, fényképeit nézegetve, az életén mereng. A valós személyeket képzeletének szülötteivel elegyíti. Fokozatosan azonban a képzelet győz a valóság fölött. Életének legfőbb értelmét munkáinak valósága jelenti, amely most a szeme előtt elevenedik meg. Könyveinek szereplői, emlékeinek megtestesítői úgy kelnek életre a világtól elzárt, Hamelin utcai bérház kicsi szobájának falán, mintha egy térhatású vetítésen lennénk. Gyerekkorának elveszett paradicsoma és életének boldog napjai váltakoznak a társasági és irodalmi élethez fűződő újabb emlékekkel. A háború drámája a párizsi társadalmi élet egy szűk csoportjának szemszögéből elemezve hatalmas és végtelen társadalmi komédiává alakul. A szétterülő alkonyatban egy háború utáni társadalom körvonalai sejlenek fel a horizonton.