1984 augusztusa és szeptembere, egy hét egy szovjet stand-up komikus életéből. Boris Arkadievet nemcsak a külső elnyomás és a cenzúra gyötri, hanem a saját bizonytalansága is, ami minden kapcsolatát megmérgezi. A népszerűség a személyes szabadság hiányával kombinálva szinte megőrjíti, különösen, amikor ugyanazok az emberek, akik megmondják, mivel viccelhet és mivel nem, mint valami udvari bohócot, meghívják a villáikba és szaunáikba. Végül Arkadiev sajátos módon áll bosszút rajtuk.

A film cselekménye megtörtént eseményen alapul, az 1933-as Kazim-i felkelés eseményeit, az Ob környéki tundra népeinek – nyenyecek és hantik – szovjet hatalommal szembeni ellenállását idézi fel, amit hagyományaik felszámolása és az új típusú kultúra terjesztése váltott ki. A film révén megismerjük a szovjet emberek és az ő világnézetüket elutasító őslakosok kapcsolatát. Művészi formában kerülnek bemutatásra a forradalom utáni első évtizedek, különösen kiemelve a forradalmi események kegyetlenségét és értelmetlenségét. A film remek epizódokat tartalmaz az oroszországi kis népek életéből, érdekes rövid kitérőt ad a 20-as évek művészetébe.

A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát. Csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása maradt kínzó kérdésként köztük, már mindketten az új kapcsolataik boldogságát várják. A nagyon feszült utolsó napok állandó veszekedései közben észre sem veszik, hogy mióta nem látták 12 éves fiúkat. A bürokratikus rendőrséghez hiába fordulnak, ezért az állam szerepét magukra vállaló önkéntesek segítségével indulnak a kisfiú keresésére. Útjuk során letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát.

Egy vonat tart észak fel, az út során pedig két ismeretlen találkozásának lehetünk szemtanúi, amely találkozás örökre megváltoztatja mindkettőjük életét.