Dovzsenko filmpoémája, az egyetemes filmtörténet klasszikusa a kolhozosítás időszakát dolgozza fel, páratlan szépségű képekben ragadva meg a forradalmi világformálás drámáját.

1919-ben az ukrán sztyeppéken Csapajev sorra aratja a győzelmeket a fehérek felett. Csakhogy Csapajevék anarchisták, így megkapják politikai komisszárnak Furmanovot, aki tanácsadóból és ellenfélből lassan az emberileg igen ellentmondásos címszereplő barátjává válik. A főhős és az epizódszereplők egyaránt árnyalt ábrázolása, a feszes szerkesztés, a hatásosságában is realista fényképezés elsőként itt vitte sikerre a később oly elterjedt "egyszerű filmszerű prózát".

Egy meg nem nevezett időpontban, Ukrajnában vagy Oroszországban járunk, kb. a 19. században. Egy bentlakásos papneveldéből a leginkább gazembereknek tűnő fiatalokat kiengedik nyári szabadságuk idejére és közülük hárman együtt indulnak útnak. Rájuk esteledik, és úgy döntenek, megszállnak egy közeli házban, ahol egy nagyon csúnya öregasszony befogadja őket éjszakára. Innentől főhősünk Khoma Brutus lesz, akit a rémes banya éjszaka megbűvöl és a hátára ülve repülő seprűnek használja őt. Mikor végre leszállnak, a rémült férfi egy bottal elveri a boszorkát, akiből nagy meglepetésére gyönyörű fiatal lány válik. Hősünk elmenekül és otthagyja őt - visszatér a papneveldébe. Onnan azonban hamarosan akarata ellenére el kell mennie egy csapat vénemberrel a világ végére, ahol egy gazdag földbirtokos haldokló lányáért kellene imákat mondania. Mire odaér, a leány már halott - de Khoma így sem menekülhet a feladata elől: három éjen át virrasztania kell a holttest mellett és imádkoznia kell.