Grúzia az 1990-es évek elején. A Szovjetúnió szétesése után az egykori tagállam a függetlenség útjára lépett. Miközben az emberek a szabadságot ízlelgetik, egyre fokozódik a feszültség a szomszédos Abháziával. A fővárosban, Tbilisziben él Eka és Natia. Miközben a két elválaszthatatlan tinilány előtt most bontakozik ki az élet, nem igazán értik, mi történik körülöttük. A nehézségeket csak növelik a családi konfliktusok. Pedig őket is ugyanazok a problémák és témák foglalkoztatják, mint a tiniket bárhol a világon.

Rendhagyó szépségversenyt hirdetnek meg a könnyű vagyonosodás reményében jelentkező asszonyok számára: csak olyan anyák jelentkezhetnek, akiknek legalább három gyerekük van. A megmérettetésen tíz nő indul, akik közül heten a legnagyobb szegénységben élnek, és mivel a résztvevők egy része még egyedül is neveli gyermekeit egyszobás lakásban, így a verseny fődíja hatalmas lehetőségként lebeg előttük. Az első helyezett nyereménye ugyanis egy lakás és 25.000 dollár készpénz.

Az És aztán táncoltunk című grúz-svéd drámát imádta a cannes-i közönség, a Szólíts a neveden grúz párjaként emlegették, és az Oscarra is nevezték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A grúz-svéd koprodukcióban készült drámát Tbilisziben forgatták, rendezője a grúz gyökerekkel rendelkező, de Svédországban élő és alkotó Levan Akin rendező, a film pedig az erősen férfiközpontú és konzervatív közegben egy meleg balett-táncosról szól – ezzel pedig Grúzia első LMBTQ-témájú mozifilmjének számít. Emiatt Grúziában erősen támadta a helyi ortodox egyház, ahogy az ország ultrakonzervatív csoportjai is, felháborítónak minősítve a témáját. És főleg azt, hogy a film szerint léteznek meleg grúz férfiak.