Szentesi Bálint napközben az A-ból B-be jutó információk közlési módjáról beszél, este pedig várandós feleségének igyekszik megfelelni. Egy nap a pincében rábukkan egy régi emlékre, amely nem hagyja nyugodni. Ráadásul az emlék még csak nem is rémlik számára.

A valaha ünnepelt szenvedélyes, érzéki színésznő már 15 éve ki sem mozdul a lakásából. Egyetlen támasza fia, Andor, írógépe mögé menekül kettejük tehetetlen egymásrautaltságának őrült ketrecéből. Novelláit -melyek anya és fia történetei- csupán az asztalfióknak írja. Szeretet és gyűlölet kötelékei béklyózzák őket egymáshoz. Ebbe az érzelmi patthelyzetbe egy szép napon megérkezik a szerelem.

A saját otthonát mindenki biztonságosnak hiszi, viszont különös jelenségek helyszíne lesz, A Karantén Zónában. A képzelet és a valóság határai elmosódnak és az önismeret szolgálatába állnak. A szereplők szembesülnek a virtualitás magányosságával, a párkapcsolatok illúzióival, hogy mit művel a bezártság az emberi testtel, vagy milyen kihívások rejlenek a digitális oktatásban és az idős rokonok kényszerű ápolásában. Az elszigeteltség és a kilátástalanság minden esetben misztikus megoldásokat szül a kialakult helyzetben.

Az alkotás főhőse, egy magasmentő specialista tűzoltó, Félix Sándor. A férfi olyan emberek védangyalává válik, akik el akarják dobni maguktól az életet. Félix mindenkit meg akar menteni, az embereket hidakról, magas épületekről hozza le. A városban nagy szükség van a munkájára, hiszen a szokatlan, folyamatos esőzésektől nyugtalanná vált emberek közül egyre többen akarnak végezni az életükkel. Mintha valami vírus terjedne, de az okokat senki sem ismeri. Félix évekkel korábban egy balesetben elvesztette a feleségét, fiával is reménytelenül megromlott a kapcsolata, noha a fiú közelebb van az apjához, mint azt Félix sejtené. Miközben Félix igyekszik újra kapcsolatot találni a fiával, és segíteni az embereken, drámai eseményeket indít el, és rá kell döbbennie arra, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Szörényi Levente és Bródy János műve mind a mai napig talán a legmeghatározóbb alkotás a magyar államalapításról. Jelentősége egyebek mellett közösségteremtő-megtartó erejében rejlik, és abban a művészi sokrétűségben, amelynek eredményeként még a 30. évfordulón is számos, ma is aktuális mondanivalóval bír. Az alkotók a 30 éves jubileumra kortárs változattal készülnek. A köztünk élő István és Koppány látható majd a produkcióban Alföldi Róbert sajátos művészi víziójában. A mű zenéje és szövege minden változtatás nélkül kerül színpadra újragondolt díszletekben és jelmezekkel. A 860 négyzetméteres színpadon a 21 méter magas díszlet-rendszerben, 150 táncos és statiszta teszi impozánssá a látványt. A hangzás felejthetetlenné tételéről a 60 fős szimfonikus zenekar és a 6 tagú rock-szekció gondoskodik.

A terhes Irma az erdő közepén található nyaralójukba vonul vissza. A lányt furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, hogy másnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával – ő is a 34. születésnapján hunyt el. Irma nem szeretne egyedül maradni a közelgő évfordulón, ezért elhívja magához a féltestvérét és a legjobb barátnőjét. Ám egyre több megmagyarázhatatlan esemény követi egymást, s már nem is tűnik annyira lázálomnak, hogy Irmának valami baja fog esni.

Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú?

A 29 éves Áron átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba.

Egy rablássorozat rázza meg a világ múzeumait: egy bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a bandát az újabb festmények ellopásában, a rendőrség pedig tehetetlen. Csupán Kowalski, a washingtoni magánnyomozó veszi észre, hogy mi a közös az ellopott műtárgyakban, de az ő élete is veszélybe kerül, amikor beleszeret Mimibe. A biztosítótársaságok százmillió dollár jutalmat ajánlanak a nyomravezetőnek, ezt hallva az alvilág is beszáll a macska-egér játékba, mindent elsöprő lavinát indítva el.

Figaro semmi egyébre nem vágyik, mint nyugodt, boldog családi életre. És mi az akadálya? Nagyjából minden. A jelen, a múlt, a barátok, a család. Az élet. Ismerős? Alföldi előadása, kellemes vagy sem, erről regél. Arról, hogy mi sem nagyon jövünk ki egymással, a feletteseink pedig rútul kihasználnak, megaláznak minket, de közben ők sem boldogok. Füst Milán boldogtalanok címmel írt egy remek drámát, az inkább a szegénysorban szenvedőkről szólt, Alföldi most a bármilyen sorban élők boldogtalanságáról beszél, paradox módon egy vígjáték segítségével, amin ennek ellenére sokat lehet nevetni.